Alternatív történelem 8.: Bibó István uchróniája
Bibó István 20. századi magyar politikus, jogász és gondolkodó egy alkalommal eljátszott azzal a kérdéssel, hogy mi le lenne, ha eljátszana egy „mi lett volna, ha…” forgatókönyvvel. „Az impulzust hozzá Toynbee-nek egyetlen megjegyzése adta”, miként ez Összegyűjtött munkái első kötetének végén olvasható. Nem tudok róla, hogy más neves magyar politikai gondolkodó is foglalkozott volna az alternatív történelemmel, tehát egyfelől a dolog unikális volta teszi indokolttá, hogy az AH-t tárgyaló bejegyzéssorozat végére ezt illesszem; másfelől pedig Bibó felvetései önmagukban is érdekesek. Köszönet illeti dr. Hamp Gábort (BME) azért, hogy felhívta figyelmemet erre az írásra.
Amiben az a kiindulási pont, hogy „hogyan festene egy olyan – európai mértékkel mérve – univerzális spirituális központ, amely erkölcsi integritásban VII. Gergely súlyával, szellemi széleslátókörűségében (sic!) Erazmus súlyával, az abszolutizmus, zsarnokság és hatalomimádás elleni haragjában pedig Victor Hugo súlyával jelennék meg az európai porondon”, mivel – miként Toynbee is megjegyzi - „ha az egyház alkotmánymódosítására irányuló 15. századi zsinati mozgalom győz – s kis híján győzött -, akkor a reformáció elmarad és minden másképp lett volna”.
Innentől kezdve Bibó alternatív történelme két részre ágazik (miközben „humoros effektusokra” is irányuló ötletei valósággal záporoznak). A világtörténelem szintjén a vallási élet szerepe olyan mértékben marad meghatározó, hogy minden lényeges dolgot az Egyház csinál: például „meghirdeti a szocializmus lényeges alapgondolatát is az 1848-ban megjelent ‘Spectrum pervadit Europam’ c. enciklikájában, amelyet az Európa összes monarchiájából kitiltott Marx páter szerkeszt a vatikáni könyvtárban”, a 20. századi Oroszországban pedig Uljanov bíboros-pátriárka, majd pedig Dzsugasvili bíboros-pátriárka „egyesítik az egyházi és világi hatalmat, amit azonban Róma nagyon rossz szemmel néz, és rákényszeríti a harmadik utódot, hogy az egyházi és világi főséget újból válassza ketté.”
Ami Magyarországot illeti, itt az 1514-es „budai zsinat nyomására az országgyűlés törvénybe iktatja az Urbarium Tripartitum-ot a jobbágyok védelmére”, úgyhogy Dózsa utolsó pillanatban megérkező parasztserege döntetlenre változtatja a mohácsi csata eredményét; II. Lajos (aki ennek megfelelően nem hal meg) öregkorára már a lengyelt trónt is a magáénak mondhatja, és „az így kialakult hármas kelet-európai királyság, kissé laza szerkezete ellenére is az európai egyensúly tényezőjeként éli túl a különféle viharokat; a 20. században az utolsó Jagelló a kissé részeges VII. (Dob-zse) Iván”.
Bibó ezeknek a történeteknek a keretéül apósával Ravasz László református püspökkel folytatott fiktív beszélgetéseket szánta, és azt írja, hogy ebben a sosem létezett, másik valóságban ahol ezek a beszélgetések folynak, „én, mint a párbeszéd egyik beszélője, tréfás ötletként felvázolok egy uchroniát (uchroniát az uchroniában!) ‘Ha a zsinati mozgalom nem győzött volna…’ címen, amelyben leírom azt, ami tényleg történt és van.”
Filed under: történelem, alternatív, AH, uchronia, Toynbee, politikus, magyar, Bibo