Alternatív történelem 7.: alternatív történelem magyarul

Következzen most azon könyvek felsorolása, melyek magyarul (is) elérhetőek, és a véleményem szerint túl azon, hogy így vagy úgy, de az alternatív történelem kategóriájába tartoznak, elég fontosak ahhoz, hogy a téma iránt érdeklődőnek érdemes legyen kézbe vennie őket. a “történelem (tudomány)” kategóriájába tartozó műveknél a speciálistól az általános felé haladtam (mi lett volna, ha… a II: világháború -mi lett volna, ha… a Föld); a sci-fi/irodalom esetében pedig egyszerűen a magyarországi kiadás kronologikus sorrendjét követtem. Biztosan lehetett volna máshogyan is csinálni; és biztosan vannak olyan művek, amelyeket nem említettem meg, pedig itt lenne a helyük. De talán majd egyszer, egy későbbi és bővített bejegyzésben.



TÖRTÉNELEM (TUDOMÁNY):


Kenneth Macksey (szerkesztő): A végső győzelemig. A II.  világháború elszalasztott lehetőségei
Hajja és Fia, 1998. Földesi László, Polányi Géza, Varga Attila fordítása
“Ez a kötet a II. világháború hadászati-hadműveleti kulcseseményeinek rendhagyó… hadtörténeti feldolgozása, melyben tíz nemzetközileg elismert katonai szakíró - megtörtént eseményekre, a szemben álló felek valós hadi, technológiai és politikai potenciáljára építve - a katonai helyzet alakulásának egy elképzelhető képét vázolja fel.
Ha Hitler a kötetben ismertetett lehetőségeket kiaknázza, másképp alakul a világ sorsa, a háború Németország győzelmével érhetett volna véget. Miért mulasztotta hát el ezeket a lehetőségeket? Miért vetette el Anglia lerohanásának tervét? Miért utasította el vezérkara javaslatát arra vonatkozóan, hogy egy koncentrált támadással Moszkvát már augusztusban elfoglalja?
A fejlett haditechnikáért folytatott verseny kellős közepén miért nem biztosított elsőbbséget a korszerű tengeralattjárók, sugárhajtású vadászgépek és az atombomba kifejlesztésének akkor, amikor már csak karnyújtásnyira állt tőlük?”
A kötetben tárgyalt témák:

  • … Seelöwe (Oroszlánfóka) hadművelet
  • … Sphinx hadművelet
  • … Wotan-hadművelet
  • … Kelet hadművelet
  • … Németország az atlanti-óceáni tengeri háborúban
  • … Támadás Dél-Európa ellen
  • … Greenbrier hadművelet
  • … Sugárhajtású vadászgépek
  • … Armageddon hadművelet
  • … Normandia - a partraszállás


Roberts, Andrew (szerkesztő): Mi lett volna, ha…? Fejezetek a meg nem történt világtörténelemből
Corvina, 2006. Bart István fordítása
“Mi lett volna, ha… a spanyol armada partra száll Angliában, ha Napóleon legyőzi Oroszországot, ha Ferenc Ferdinánd túléli a szarajevói merényletet, ha Japán nem támadja meg Pearl Harbort? Ezekre és ehhez hasonló „történelmietlen” kérdésekre adnak szakszerű, (ál)tudományos választ a legtekintélyesebb, ám játékos kedvű angol és amerikai történészek ebben a rendkívül érdekes és szórakoztató, rendhagyó tanulmánykötetben.
Olyan szellemi kalandra invitálnak, amilyenre az olvasó képzeletben maga is gyakran elkalandozik.
Mi lett volna, ha …

  • … a spanyol Armada kiköt Anglia partjainál?
  • … a „puskaporos összeesküvés” sikerül?
  • … I. Károly győz az angol polgárháborúban?
  • … az angolok győznek az amerikai függetlenségi háborúban?
  • … Napóleon győz Oroszországban?
  • …1861-ben háború tör ki Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között?
  • … Ferenc Ferdinánd túléli a szarajevói merényletet?
  • … Lenint megöli a merénylő a Finn pályaudvaron?
  • … Sztálin elmenekül Moszkvából 1941-ben?
  • … a japánok nem támadják meg Pearl Harbort?
  • … az IRA megöli Margaret Thatchert?
  • … Floridában nem számolják újra a szavazatokat?”


Erdei Grünwald Mihály (szerkesztő) Mi lett volna, ha…? Művelődéstörténeti játéksorozat a Rádióban
RTV-Minerva, 1983.
“Volt-e reális esélye egy-egy meg nem történt esemény megtörténésének? Például mi lett volna, ha elterjed az ókori gőzgép? Vagy mi lett volna, ha sikerül az alkimistáknak aranyat csinálni?
Erdei Grünwald Mihály szerkesztő és ‘játszótársai’: Makkai László tudománytörténész, ifj. Gazda István tudománytörténész, Magyari Beck István pszichológus és a többi neves szakértő válaszolnak. A játék során feltárul a korabeli történelmi helyzet, a társadalom és a természettudományok világa.”
“Mi lett volna, ha….

  • … ha repül Leonardo repülőgépe?
  • … ha elterjed az ókori gőzgép?
  • … ha sikerül az alkimistáknak aranyat csinálni?
  • … ha Roger Bacon nem találja fel a szemüveget?
  • … ha nem esik Newton fejére az alma?
  • … ha nem rándul meg Galvani békacombja?
  • … ha Bolyai Jánost beválasztják egy német akadémiába?
  • … ha Jedlik Ányos német gyáros lett volna?
  • … ha Kliegl József megvalósíthatja találmányait?
  • … ha Eötvös Loránd Heidelbergben marad?”


Comins, Neil F.: Mi lenne a Földön, ha…?
Panem-Grafo, 1994. Silberer Vera fordítása
“Amikor azt firtatjuk, van-e élet máshol is a világegyetemben, végül mindig arra keresünk választ, hogy milyen tényezők teszik lakhatóvá a Földet. De milyen élet fejlődött volna ki, ha valamelyik tényező megváltozott volna?
Mi lenne, ha a Föld tömege kisebb lenne? Vagy a Nap tömege lenne nagyobb, vagy ha egy csillag felrobbanna a Föld közelében?
Neil Comins azt boncolgatja, hogyan befolyásolnák ezek az elképzelt körülmények bolygónkat és életünket.”
“Mi lenne, ha…

  • … ha nem lenne Hold?
  • … ha a Hold közelebb lenne a Földhöz?
  • … ha a Földnek kisebb lenne a tömege?
  • … ha a Föld annyira megdőlne, mint az Uránusz?
  • … ha a Nap tömege nagyobb lenne?
  • … ha egy csillag felrobbanna a Föld közelében?
  • … ha egy csillag elhaladna a Naprendszer közelében?
  • … ha egy fekete lyuk hatolna át a Földön?
  • A világ - infrarózsaszín szemüvegen át.
  • A mi világunk kérdése: mi lenne, ha az ózonréteg kiürülne?”


SCI-FI/IRODALOM:


Gáspár László: Mi, I. Adolf
Téka, 1945
Gáspár László tudománynépszerűsítő újságíró és szakíró könyve először 1945-ben jelent meg. 2005-ben az Unikornis Kiadó szerzőként az L. G. Gaspars nevet feltüntetve adta ki ismét.
A könyv ismertetője (2005):
“Mi történt volna, ha a németek megnyerik a II. világháborút? Ha megvalósul a csodafegyver gyártása? Ha a Berlinbe telepített Kreml, a Big Ben és a Capitolium ormán német zászló leng? Ha Hitlert császárrá koronázzák, dinasztiát alapít, a Szabad Nemzetek a földgolyó egy csücskére szorulnak vissza és még 20 évig tart, míg kivívják szabadságukat?”


Gáspár András: Ezüst félhold Blues
Zrínyi Nyomda Kiadója, 1990
“Wolf titokzatos körülmények között autóbalesetet szenved. Kocsijának roncsai közül elő sem kerül többé - legalábbis az általunk ismert világban nem…
Az EZÜST FÉLHOLD BLUES egy, a miénkkel páthuzamosan létező, ám roppant különös dimenzióba vezeti az olvasót, ahol nem csupán a történelmi események alakultak az általunk ismerttől eltérő módon, de elevenen élnek a fekete és a fehér mágia gyakorlásának hagyományai is.
A helyszín a csodák városa, Buda-Pest, melynek birtoklásáért a századok folyamán tucatnyi nemzet seregei csaptak össze öldöklő ütközetben - a halódó Ottomán-Szeldzsuk Birodalom északi bástyája…


Trenka Csaba Gábor: Egyenlítői Magyar Afrika
Polygon Kiadó, 1991
“Mi lett volna, ha a hitleri Harmadik Birodalom maga alá gyűri a világ egyharmadát, s benne Magyarországot, nem pedig az oroszok? Mi lett volna, ha a fasiszta bábállamocskák feloszthatják egymás között Afrikát, s a XX. század második felében kipróbálhatják a gyarmatosítás örömeit? Ezek a kérdések tudós körökben “történelmietlennek” számítanak, ám az írói fantázia eljátszhat velük. Ezt teszi Trenka Gábor is, amikor regénye főhősével Hungarovillben, az afrikai magyar gyarmat fővárosában láttatja meg a napvilágot. A nyughatatlan Lajtai Gábor fordulatos, kalandokban bővelkedő életregényét olvasva felsejlik előttünk a bennszülött varázslók, népvezérek, tisztviselők, utcalányok misztikus, olykor veszélyes világa, fél évszázad képzeletbeli, heroikus és zűrzavaros történelme, egy másik történelem, amely pontosan olyan, mint a mienk.”


Harris, Robert: Führer-nap
Aranyhíd Kiadó, 1993. Balázs György fordítása
“Berlin, 1964. A Führer 75 éves és 31 éve van hatalmon; a fővárost Albert Speer tervei alapján építették újjá, és a Harmadik Birodalom még mindig hadban áll a Szovjetunió maradványaival, miközben ott van a nukleáris fegyvereket birtokló Amerikai Egyesült Államok is… meg Kennedy elnök, aki éppen most készül meglátogatni Hitlert. A történet egy nyomozás körül bonyolódik, ami végül oda vezet, hogy  Xavier March, a nyomozó rádöbben: a nácik több millió embert irtottak ki, majd pedig a genocídium minden nyomát eltüntették.”


ah_mars1910.jpg
W. Hamilton Green (Galántai Zoltán): Mars 1910
Valhalla, 1997
“1910, a Halley-üstökös visszatérésének éve. Németország hódította meg Ausztráliát is, és végső leszámolásra készül azzal a Föderációs Amerikával, ahol soha nem szabadították fel a rabszolgákat. A levegőnél nehezebb repülést a léghajózás szorítja háttérbe, és az elsődleges erőforrás a gőz, de az ázsiai hatalmak többek között mechanikus mesterséges élettel is kísérleteznek.
Egy gazdag fantaszta pedig rakétával indul a Marsra, mert Schiaparelli és Lowell tanításait követve úgy véli, hogy ott is értelmes lények élnek. A korszak kétségtelenül legfontosabb gondolkodója Darwin, akinek a tanait egy az egyben próbálják meg átültetni a társadalomra.”


Philip K. Dick: Ember a fellegvárban
Agave, 2003. Gerevich T. András fordítása
“Az ember a Fellegvárban 1963-ban megkapta a sci-fi műfajának legnevesebb elismerését, a Hugo-díjat…
Amerika, 1962. A rabszolgatartás újra legális. A néhány túlélő zsidó álnéven bujkál. San Franciscóban a Ji King legalább annyira hétköznapi dolog, mint a telefonkönyv. Mindez azért, mert a szövetséges hatalmak elveszítették a második világháborút, és az Egyesült Államok területén most közösen osztozik a császári Japán és a náci Németország. De azt mondják, létezik egy könyv. Egy betiltott könyv, amely egy másik világról szól. Azt is mondják, hogy abban a másik világban a háborút a szövetségesek nyerték meg. Mindenki a valóságot keresi, de vajon létezik-e valóság egyáltalán?”


William Gibson, Bruce Sterling: A gépezet
Nagval Publishing, 2005. Galaktika Fantasztikus Könyvek. Juhász Viktor fordítása
“Az 1855. év szmogtól fojtogatott Londonja a világ közepe. Innen manipulálják a szétforgácsolódott Észak-Amerika helyi politikai csatározásait, vezénylik a brit seregek diadalmas krími menetelését és építgetik a törékeny diplomáciai kapcsolatokat az újonan megnyíló, egzotikus Japánnal.
Az angol főváros – és az egész birodalom – felemelkedését Lord Charles Babbage-nek köszönheti, aki gőzhajtású számítógépezeteivel forradalmasította a tudományokat, a hadviselést és a mindennapi életet. A brit hegemónia azonban veszélyben forog, és e veszély forrása egy kis doboznyi lyukkártya, aminek titkát senki nem ismeri.
Sybil Gerard, egy kivégzett luddita vezér leánya és dr. Edward Mallory, a radikális elméleteiről elhíresült őslénykutató külön utakon erednek a rejtély nyomába, ám hamarosan szembesülniük kell a ténnyel, hogy a fél világ titkos és kevésbé titkos ügynökei szintén részesei ennek a történelemfordító játszmának, és céljuk elérése érdekében a gyilkosságtól sem riadnak vissza.”


Philip Roth: Összeesküvés Amerika ellen
Európa Könyvkiadó, 2006. Sóvágó Katalin fordítása.
“Antiszemitizmus, a megfélemlítés légköre, zsidóüldözés, kitelepítések, fasizálódás az 1940-es évek Amerikájában? Igen - legalábbis Philip Roth új regényében, amely a “mi lett volna, ha?” jegyében vizsgálja az adott korszakot.
Mi lett volna, ha 1940-ben F. D. Roosevelttel szemben Charles Augustus Lindbergh, a repüléstörténet egyik legismertebb alakja, amerikai nemzeti hős nyerte volna a választásokat? Az a Lindbergh, akinek náciszimpátiája és antiszemitizmusa nem fikció, hanem dokumentált történelmi tény? Nos, akkor ebben a képzeletbeli Amerikában felülkerekedtek volna az izolacionisták, az “európai” háborúba való beavatkozást ellenzők, a Lindbergh-adminisztráció lepaktált volna Hitlerrel, és az amerikai zsidóság, ha nem is európai sorstársaiéhoz fogható, de lelkileg és egzisztenciálisan is megnyomorító üldöztetéseket szenvedett volna el. Roth ezt a nyomasztó légkört egy érezhetően önéletrajzi elemekkel átszőtt családregényben ábrázolja A kortárs amerikai próza nagymesterének gondolatébresztő kirándulása a történelmi fikció terepén igazi meglepetést kínál az olvasónak.”

6 Responses to “Alternatív történelem 7.: alternatív történelem magyarul”

  1. Impozáns összeállítás - szeretettel gratulálok hozzá.

    Várom a téma apropóját.

  2. Inpeters,
    köszönöm!
    és az apropó is meglesz
    :-)

  3. Még egy, a témába vágó könyvet szeretnék a figyelmébe ajánlani:
    Mike Spick: A diadalmas Luftwaffe - alternatív történelem címmel.

    Link, tartalom:
    http://www.konyvesboltom.hu/index.php?id=termekek&art_id=121106&erkezett=www.kirakat.hu

    Üdvözlettel:
    Egy volt hallgatója :)

  4. http://www.konyvesboltom.hu/index.php?id=termekek&art_id=121106&erkezett=www.kirakat.hu

    Ezt a könyvet ajánlanám még be a listába.
    Mike Spick: A diadalmas Luftwaffe

    Üdvözlettel:
    Egy volt hallgatója :)

  5. (Elnézést a duplázásért, azt hittem, elsőre nem küldte el..)

  6. kedves laurirapala,

    nem ismertem,
    köszönöm, feltétlenül be fogom venni

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

SFblogs.net - A sci-fi & fantasy blog * WordPress * SFportal.hu - A sci-fi & fantasy oldal
Készíts egy új blogot!
Bejegyzés (RSS) Hozzászólás (RSS).