Galántai Zoltán: sci-fi és irodalom

Az első ismert „mi lett volna ha…” típusú történelmi kérdésfelvetés Titus Livius római történetíró nevéhez (i. e. 59 - i. sz. 17) fűződik. Az alábbiakban Muraközy Gyula fordítására támaszkodom (Titus Livius: A római nép története a város alapításától. IX. könyv, 17-19. Európa Kiadó, 1982), és be kell vallanom, hogy határozottan jó érzéssel tölt el, hogy ezúttal egy ilyen rangos forrást használhatok az alternatív történelemről írva.

Livius ugyanis – miközben utána több, mint 1500 évig senkinek nem jutott eszébe hasonló problémákkal foglalkozni – azt írja, hogy, hogy „kénytelen vagyok nyilvánosan is feltenni a kérdést: hogyan alakult volna a római állam sorsa, ha háborúba keveredik Nagy Sándorral?
Úgy tűnik, hogy a háborúkat elsősorban a katonák száma és harckészsége, a hadvezérek képességei és minden emberi dologban, de főként háborúban legfőbb tényező, a szerencse szokta eldönteni. Ha most ezeket külön-külön vagy együtt mérlegeljük, arra a meggyőződésre jutunk, hogy a római birodalom, ahogyan más királyokkal és vezérekkel, úgy [Nagy] Sándorral szemben is könnyen megőrizte volna veretlenségét”.
Ami pedig a vezéreket illeti, bár kétségtelen, hogy Alexandrosz kiváló katonai vezető volt, azt sem szabad elfelejtenünk - teszi hozzá -, hogy egyeduralkodóként, fiatalon és hatalma teljében halt meg. Ha viszont szembe került volna a rómaiakkal, akkor kiváló hadvezérekkel kell megküzdenie, mint amilyen M. Valerius Corvus, C. Marcius Rutilus, C. Sulpicius, T. Manlius Torquatus, Marcius Rutilus, C. Sulpicius, T. Manlius Torquarus, Q. Publilius Philo, L. Papirius Cursor, Q: Fabius Maximus és a két Decius, L. Volumnius és M. Curius. Márpedig ők nem csupán bátorság, fizikai erő és tehetség dolgában vették volna fel a versenyt a makedón világhódítóval, de Livius szerint „megvolt bennük az a katonai fegyelem is, ami a Város alapításától nemzedékről nemzedékre öröklődve, maradandó alapelveken nyugvó, rendszeres tudománnyá fejlődött.”
Azok pedig, akik szembe akarják állítani Nagy Sándor és a rómaiak hadi szerencséjét, elfeledkeznek arról, hogy az előbbi csupán 13 éven át bizonyult verhetetlenek, míg az utóbbiak több, mint 800 év alatt nem veszítettek egyetlen háborút sem (még ha csatát veszítettek is). Ráadásul számos olyan római hadvezért is ismerünk, akit szintén soha nem hagyott cserben a szerencse, és „a macedónoknak csak egy Nagy Sándorjuk volt, aki gyakran hívta ki a rá amúgy is sokfelől leselkedő veszedelmet. A rómaiak közül azonban sokan értek fel vele dicsőségben és tettekben…”
Livius szerint a hadseregek összehasonlításánál is a rómaiak javára billen a mérleg. Ők ugyanis 250 ezer embert tudtak besortozni, Nagy Sándor viszont „a macedón veteránokkal kelt volna át a tengeren, legfeljebb harminc ezer emberrel s négyezer, főként thessaliai lovassal”. Amennyiben pedig perzsákat vagy indiaikat vitt volna magával, úgy azok inkább hátráltatják, miközben idegen földön kell hadat viselnie, ahol a rómaiak biztosítani tudják a csapataik számára a folyamatos utánpótlást.
Ráadásul a rómaiak hajítódárdája sokkal alkalmasabb mind dobásra, mind szúrásra a macedónok gerelyénél. És bár mind a két csapat sorokba osztva állt volna fel, a mozdulatlan phalanx azonos fegyverzetűekből áll, míg „a különféle harcosokból álló, több részre osztott római hadsorokat… könnyebben lehetett szükség szerint széttagolni vagy összevonni”. Munkabírását illetően pedig a római katona nyilvánvalóan jobb Nagy Sándor harcosainál.
És ehhez jön hozzá az is, hogy ha Nagy Sándor az idegen földön egyetlen csatát elveszít, akkor mindent elveszít, a rómaiak viszont olyan katasztrofális vereségek után is talpra tudtak állni, mint amilyen Cannae volt.
Amennyiben pedig ez még mind nem lenne eléggé meggyőző, akkor azt is vegyük figyelembe, hogy bár a rómaiak „akár ezer, a Sándor macedón hadánál még félelmetesebb sereget is” legyőznének, a körülmények különben is nekik kedveztek volna. „Ha csak arra gondolok, hogy az első pun háborúban huszonnégy évig folyt a küzdelem a tengeren, azt kell hinnem, hogy Sándor életéből egyetlen háborúra sem futotta volna, sőt mivel a punokat régi szerződés fűzte a rómaiakhoz, az is lehetséges, hogy… őt az egyesült pun-római seregek zúzzák össze.”
És ez szerintem mindenképpen egy, az alternatív történelmi műfajt kedvelő író számára vonzó forgatókönyv.

Következik: Alternatív történelem a 20. századig

Filed under: Kategória, történelem, alternatív, AH, Livius, Sándor, Aexandrosz, Róma, Makedónia, ókor