Alternatív történelem 3.: a legnépszerűbb témák
Az alternatív történelem jelenleg messze legnépszerűbb témái a II. Világháborúval, illetve egyes, a II. Világháborúval kapcsolatos problémákkal foglalkoznak (mi lett volna, ha a németek partra szállnak Nagy-Britanniában; ha a D-nap kudarcba fullad; ha Hitler készít először atombombát, stb.) 1992-ben John Clute még azt írta az Encyclopedia of Science Fictionben, hogy „Fél évszázaddal a II. Világháború után a ‘Hitler győz” típusú történetek kevésbé népszerűek, mint korábban”, ez a megállapítás azonban ma már nem igaz - az alternatív történelem mint műfaj nagyjából 1990 után bekövetkező felfutásának köszönhetően. Az pedig más kérdés, hogy a II. Világháborúig minden bizonnyal Napóleon sorsa, illetve annak a világtörténelemre gyakorolt befolyása volt a legnépszerűbb. Ebben persze a francia politika európai dominanciája is komoly szerepet játszott.
Valószínűleg nem véletlen, hogy ma a magyar nyelven megjelent alternatív történelmi témát feldolgozó művek is a leggyakrabban a hitleri Harmadik Birodalommal, illetve a “máshogy” befejeződő II. Világháború következményeivel foglalkoznak.
A második legnépszerűbb és így tipikusan alternatív történelemhez tartozónak elkönyvelt téma az, hogy „mi lett volna, ha az amerikai polgárháború másképpen végződik”. Ez pedig feltehetően arra vezethető vissza, hogy az amerikai szerzők uralják ezt a nemzetközi piacot (is).
Szintén viszonylag sok mű foglalkozik
- az I. Világháborúval;
- a szovjet forradalommal;
- az amerikai szabadságharccal;
- a napóleoni háborúkkal (és azon belül is első sorban a Waterloo-i csatával);
- a Kennedy-gyilkossággal;
- a római birodalommal (és az ókori történelemből mással gyakorlatilag nem is). A kérdés itt az szokott lenni, hogy miként alakult volna a világtörténelem, amennyiben a római birodalom nem omlik (vagy nem úgy és nem akkor omlik) össze.
Eközben kétféle tendencia figyelhető meg. Az egyik az, hogy - nem különösebben meglepő módon - a szerzők azt a kérdést szokták feltenni, hogy mi lett volna, ha nem az nyer (veszít), aki valójában nyert (veszített). A másik pedig az, hogy nagyon szeretik kiterjeszteni mind időben, mind térben a különböző birodalmak határait.

Alternatív történelem amúgy a lehető legkülönbözőbb műfajokon belül fordulhat elő. Lehet például (bár a besorolás nem mindig egyértelmű):
- krimi (Robert Harris: Führer-nap, 1992)
- disztópia (Philip K. Dick: Ember a fellegvárban, 1962)
- utópia (Harry Harrison: A Transatlantic Tunnel, Hurrah, 1972)
- történelmi regény: (Harry Turtledove: Guns of the South, 1992)
- sci-fi (Stephen Baxter: Voyage, 1996)
- fantasy (John M. Ford: The Dragon Waiting, 1984)
Ez a fajta történelmi játék elsősorban írott formában népszerű, illetve számos szerepjáték épül rá. Harris Führer napját pedig meg is filmesítették, de ez inkább kivételnek tekinthető.
Következik: Livius
Filed under: Kategória, irodalom, regény, történelem, utópia, alternatív, AH, uchronia, disztópia, téma
klasssz blog
vagy kapcsolódnia kell a valós törihez?
ha gondolod, ázsiait ajánlhatok.. bár épp elbizonytalanodtam. mi számít alter történelemnek? pl. ha vmi egy nyilván régebbi korban játszódik (gőzgép) nem létező országban, más szereplőkkel, más király - akkor kell, hogy háborús, politikai legyen vagy kort bemutató? mitől lesz történelem? a legtöbb gyerekmese sárkánnyal is egy középkori, lovagos, nem-létező-királyos kort mutat be, az gondolom, mégse az
teodora,

:
örülök, hogy hallok Rólad
AH: igen, legyen régebbi, mint a mostani dátum, és mutasson be a valósághoz képest egy alternatívát: ha jól gondolom, akkor egy sosem volt ország sosem volt királya (sárkányok ide vagy oda) nem alternatív történelem, tehát fontos, hogy egy létező történelmi esemény helyére állítson egy másikat (az viszont talán nem akadály, ha ezt sárkányokkal teszi
az ÁZSIA pedig feltétlenül jó lenne, szerintem az AH-n belül ez egy eléggé ismeretlen terület Európában (és talán az USA-ban is)
szóval előre is köszönöm
Ami elsőként eszembe jut, az a 2009 Lost Memories - 2009 A végzetes merénylet címmel magyar dvdn is megjelent, koreai. Ebben az alternatívában a Koreai félsziget japán fennhatóság alatt maradt.
http://en.wikipedia.org/wiki/2009_Lost_Memories
Egy másik koreai BO hit: Welcome_to_Dongmakgol
Ez nem tudom, mennyire passzol, mert a létező koreai háború idején játszódik, csak egy olyan faluban, ahol minderről nem tud senki.
Korea: Chungoon - Heaven’s soldiers (2005) A két Korea atombombát csereberélne épp, amikor valami a feleket elrabolja a 16. századba, ahol közös, történelmi hadvezérükről derül ki mindkét tábor számára, hogy egy idióta volt, és együtt kell helyretenniük.
asiafan.hu/archives/2007/01/26/Sinking_of_Japan/ és
asiafan.hu/archives/2007/02/05/The_World_Sinks_Except_Japan/
Mindkét japán film a mai korban játszódik kb., és a tektonikus lemezek mozgására történő földrész-elsüllyedés a témája két megközelítésből
Ahogy a wikin néztem, Miyazaki animéit előszeretettel rakják altertöri kategóriába, pl. a Mononoke hercegnőt vagy a Chihirot. Nekem inkább a Porco Rosso jutott eszembe tőle, ami világháborús időkben játszódik. Történelmi alternatíva részt főleg az képez benne, hogy a pilóta egy malac. (van magyar dvd tudtommal)
A Ghost in the Shell rendezőjének legújabb filmje is ide vehető, bár nem mond időpontot, de a díszlet alapján 50-es években légicsatáznak benne, genetikailag módosított örök tinédzserek. (erről pont ma írtam)
A japán Vexille 2077-ben játszódik, úgyhogy kakukktojás.. de nézd meg, mert jó
ment a mozikban is. http://asiafan.hu/archives/2008/02/22/Vexille/
Mondjuk, jövőbeli scifikből meg posztapokaliptikusokból dömping van…
Engem most a disztópiák érdekelnek, rájöttem, hogy a kedvenceim többsége rajta van ezen a listán: en.wikipedia.org/wiki/List_of_dystopian_films
(remélem, befér ez a soklinkes, hosszú komment)
ja! meg a Battle Royale is alap, az filmen és könyvben is megelent itthon…